2015. július 26., vasárnap

Gesztenyés út

A tordasi Gesztenyés út mindkét oldalát egy-egy fasor díszíti. A fákat Erzsébet királyné halálának emlékére ültették 1898-ban, országos emlékfa ültetési akció keretében. Az akkor ültetett fák száma százezres, helyenként milliós nagyságrendű volt, volt, ahol parkokat, utcákat neveztek el a királynőről.


Az út két szélére ültetett vadgesztenyefák száma mára eléri a 140-et. A fákat elődeik mintájára ültették, amelyek 25-35 méter magas koronájukkal mára méltó utódjukká váltak elődeiknek.


A Gesztenyesor a Martonvásár vasútállomás és Tordas közötti kerékpárút egy szakasza, amelynek elejénél található a Tordast jelző tábla. Martonvásár felől nézve a Gesztenyés út jobb oldalán egy lovas tanya, bal oldalon pedig kukoricás helyezkedik el, valamint az Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona, ami a képen is látható.
A Gesztenyés út Martonvásár felől
Szintén bal oldalon, az épületekkel majdnem egy sorban, a fasor végénél található egy különböző sporteszközökből álló fitness park, ahol csípő-mozgató, erősítő, nyújtó és izomépítő gépek várják a sportos kedvűeket a természet lágy ölén. A hátunk mögött bal kéz felé a Szent László patak csörgedezik, a patak mentén pihenőhelyekkel. Továbbá erre található a martonvásári Rebel Beach, ahol egy tó felszínén a wakeboard nevű extrém sportot lehet kipróbálni.
A fitness park a Gesztenyés út másik végéről nézve
Sajnos a Gesztenyés út látványa a 2015. július 8-ai vihart követően kevésbé ilyen szép látvány, mert a vihar alaposan megritkította a fák lombjait, sőt, néhány fát ki is döntött. Az út végén Tordas faluba érünk, ahonnan mindössze 1-2 perc a Tordas központját jelentő Sajnovics tér.

Az alábbi videó a Gesztenyés útról készült a vihar után néhány nappal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése